Blog Gyerekekkel vagyok Hétköznap

Mindenkinek van egy első napja

Idén is eljött az ősz, szinte percre pontosan. Szeptember első hétfője. Ezt a napot sokan választották első napnak, ahogyan én is. A nagy fiam első napja az oviban!

Nekem kellett megmondani, hogy mikor legyen és mára esett a választásom. 26 hós egyébként a nagy fiú és a neve M. Napok óta ideges vagyok ez miatt és számolom vissza a perceket. Este alig aludtam, pedig nem is rólam szól most ez a sztori, hanem róla. Már várta ő is., legalábbis azt mondta. Korán keltem, pedig csak 9re kell mennünk. Magától ébredt ő is.

Hoztam a szokásos tejcsikakaót (kókusztej, kakaópor), de ma az én ágyamban itta meg. Éreztük, hogy itt ma valami lesz. Biztosan túlértékelem egyébként a dolgot. Összeszedtem mit kell vinni… Pelus, popsitörlő, váltóruha. Te jó ég. Szembejön a tény hogy vagy kicsi rá az összes ruhája vagy lóg rajta. Tök ciki. Pedig úgy igyekeztem. Meg van minden. Anyunak gyors smink, tényleg gyors, mert már kabátban volt mindenki mire eszembe jutott, hogy valami arcot is fel kellene vennem. Nem késhettünk.

Siettem. Az ovi 2 villamos megállóra van tőlünk és még csak most múlt fél 9, tehát nem kell kapkodni. A megállóhoz közeledve kezdett leesni, hogy ma nem csak az én csemetémnek lesz első napja. Tömve volt a megálló, az infó táblán ‘dugó’ felirat villog. Oké, pánikra semmi ok. Kisebbikem, nevezzük K.-nak rám kötve karikáskendőben, M.-nak meg szorongatom a kezét. Akkor gyerünk gyalog. Hülye vagyok? Nem, nem biztos 🙂 Gyorsabbak voltunk, mint a villamos. Mire odaértük, K. aludt egyet, M pedig ügyesen szedte a lábát végig. Sikongatott az összes autóparkoló bejáratnál, sorompónál és kukásautónál 🙂 Aztán odaértünk.

Az ominózus pillanat. Sétálunk fel az emelkedőn, ami a babakocsisok miatt emelkedő. Közelítünk az ajtóhoz és pörög az agyam. Mivel repül az idő meg kell szerveznem az ovis ballagást nem sokára, ahol ugyan így fogok be ballagni, talán virágcsokorral, ajándékkal a kezemben és erre a pillanatra gondolok majd. Arra, amikor először megyünk első napra. Arra, hogy milyen kicsi is volt még az első napján. Arra, hogy hányszor fogom még ezen az ajtón így bekísérni addig. Arra, hogy lesz tél, lesz tavasz, nyár és ősz is megint addig. Látom magunkat hótaposó csizmába fel menni és napellenző sapkába egy másik évszakban. Arra gondolok, hogy vajon mindig ilyen boldogan fog bepattogni oda? Arra, hogy mennyi minden fogja itt őt érni, amire nem leszek befolyással. Arra, hogy minek öltözzön farsangkor… Nagy óvodás lett. Ez egy új élet kezdete.

Eddig kisgyerekes anyuka voltam, babának hívtam, most egy óvodás anyukája lettem. Sose volt még óvodás gyerekem. Azt se tudom mit kell tennem. Vajon csak én érzem magam ilyen bénának? Meg akarok felelni. Mindenkinek, de legfőképpen neki. Hogy viselkedik egy óvodás anyuka? Olyan zavarban éreztem magam. A gyomrom pedig tele volt pillangóval. Nemsokára lesz olyan idő, olyan óra az életében amiről valószínűleg soha nem fogok tudni semmit. Mondjuk, hogy talál egy kis kavicsot a földön. Nem én leszek az, akinek megmutatja. Vagy önt magának egyedül egy pohár vizet. Vagy megépíti a legmagasabb tornyot a világon és nem én leszek az akinek megmutatja, amit itthon már halálra untam néha. Vagy megtalálja hogy egy kirakósban, hova kell rakni a kisbuszt és hova a repülőt. Most biztos arra gondoltok, hogy jó hosszú lehetett az az emelkedő az ajtóig, pedig mindez csak egy tized másodperc alatt történt és csak azt éreztem, hogy nyom belül valami. Egy olyan érzés, amit csak egy első napon érezhet az ember és azt is csak egy anya-gyermek kapcsolatban.

De ugorjunk is vissza oda az ajtóhoz. Bementünk. Lepakoltam. Beszaladt. Leültem és gyönyörködtem benne. Minden első mozdulatát az agyamba véstem. Nem készült egy fénykép sem, mert ez a pillanat, ez a nap a miénk volt. Az első ismerkedős ovinap. Hogy mi volt benne a pláne? 🙂 Igazából semmi. Olyan volt, mint mikor átmegyünk egy barátunkhoz és míg én beszélgetek ő játszik az adott kispajtással. Imádta. Jól érezte magát. A java viszont majd csak most jön.

Beszokunk. 🙂

2017 09. 01.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük