Blog Gyerekekkel vagyok Hétköznap

Amikor semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezted: Elválasztás IV.

A békés, de cseppet sem rövid altatás után kiosonva a gyerekszobából egyből a saját ágyamba vezetett az utam. Úgy voltam vele, hogy kitudja mennyit alhatok, kitudja hányszor kelünk éjjel, mindenképpen nyugodtnak és türelmesnek kell lennem, úgyhogy bevettem az esti adag magnéziumomat, meg ginseng kapszulámat a teljes csíí elérése érdekében és lefeküdtem aludni, felkészülve a legrosszabbra. Tudtam aludni, mert tudtam, hogy fontos pihennem. Képzeljétek átaludta az éjszakát. Igaz fél6kor kelt, de akkor se rosszkedvűen és vissza is aludt még egy picit már a mi ágyunkban. Nagyon örültem neki, de izgatottan vártam az aznap délutánt.

Hétvége, szombat volt, de hogyan fog elaludni ebéd után? Lestem minden kívánságát napközben, az első anya szólításra már ott álltam mellette, hogy mit szeretne. Ebéd után elvonultunk egy mesekönyvvel az ágyikójába és olvastunk, beszélgettünk és szerintem vagy egy órát biztos feküdtem mellette, mire egyszer csak vége lett a sok-sok mondanivalónak és hátat fordítva nekem végre elaludt. A délutáni alvás könnyebb volt picit, mert olyankor M nincs jelen és csak mi ketten vagyunk, nem kell feltűnően csitítgatnom, hogy most már aludjon, mint este. Nem mertem kijönni így pihentem vele, hogyha felébred, akkor ott találjon, ahol hagyott. Mivel napközben már nem cicizett, így megint izgulhattam az este miatt. Kérdezgettem, hogy és ma este mivel alszol cici helyett? Kisautó? Kishajó? Mind? Aznap is választott magának kellő mennyiségű játékot és ellenőrizte a sebtapaszokat a ciciken. Kaptak puszit és jó éjt kívántunk nekik. Először apa olvasott mesét, aztán mindenki az ágyikójában még egy pár könyvet átnézett, majd jött a lámpaoltás. Itt konfliktusba kerültünk, mert nem tudtuk eldönteni, hogy ki számoljon, így az lett a végső forma, hogy először számol M, utána leoltom egy picit a lámpát, aztán visszakapcsolom és számol K is, majd újra leoltom a lámpát. Aztán a sötétben még megbeszéltük M-el, hogy K nem tud számolni és sokat kell még tanulnia. K most nem volt annyira nyugodt, még egyszer meg szerette volna nézni a sebtapaszokat, forgolódott, mégse kellett neki egy játék, bedobta az ágy mögé, aztán mégis csak kellett neki, megkért, hogy szedjem ki, kicsit morogva, de kiszedtem, aztán ki bukott belőle, hogy ő bizony éhes. Na gondoltam szuper, most mit csináljak, ha most kimegyünk enni – mert tudtam, hogy valóban keveset vacsorázott – akkor M is jönni akar, és kezdhetem elölről az egész rituálét megint és talán K holnap és holnap után is el fogja velem ezt játszani, sőt lehet, hogy M is ezentúl. Ha nem megyünk ki enni, akkor most valóban éhesen fektetem le a gyereket, aminek az lesz az eredménye esetleg, hogy többször kel éjjel. Dilemma. Arra jutottam, hogy hozok neki egy pohár vizet, de sajnos már nem tudunk kimenni enni. Elfogadta a vizet és lefeküdt. Egy kis beszélgetés után M megint hamarabb elaludt <3 utána szépen lassan K is. Nem éltem bele magam az előző esti átaludt éjszakába, így megint futottam az ágyamba, hogy minél többet tudjak aludni.

Jól tettem. Hajnal kettőkor sírva ébredt és mondta, hogy nagyon-nagyon éhes. Megbeszéltük, hogy akkor, ahogy előtte is mindig, első ébredés után jön hozzám a nagy ágyba és várjon egy picit, készítek neki egy kakaót. Mondta, hogy oké. Kimentem a konyhába, megmelegítettem egy fél bögre kókusztejet és raktam bele egy kiskanál kakaóport. Mire azonban vissza értem hozzá ő már békésen aludt. Újabb dilemma, most felébresszem, hogy itt a kakaó, vagy hagyjam aludni? Hagytam aludni, de a kis szekrényen hagytam a kakaóját, hátha felébred, akkor egyből tudjam neki kínálni. Nem ébredt többet aznap éjjel. Vasárnap reggel fél8kor vidáman kelt és nem emlékezett a kakaóra sem. Aznap csavarogtunk egy kicsit így babakocsiban aludt egy órát délután. Az estének már a megszokott rutinnal indultam neki, de felkészültem minden eshetőségre, szerettem volna neki időt adni. Mióta leragasztottuk a cicit nem borult ki, nyugodtan teltek a nappalok és az éjszakák is. Láthatóan jót tett neki, hogy már nem veszekszünk a helyes mellre tapadáson és elfogadta, hogy nincs már cici.

Azóta eltelt már egy kis idő és ki merem hivatalosan is jelenteni, hogy már nem szoptatok. Az elválasztás ideje alatt, talán a harmadik nap altatásánál kérdezte, hogy lehet-e cicizni, de mutattam neki, hogy sajnos még fáj és kicsit fancsali képpel, de elfogadta, hogy nem cicizhet. Elmondtam neki, hogy nekem is nagyon hiányzik, hogy nem cicizik és tudom, milyen nehéz most ez, de annyit tehetünk, hogy szorosan összebújunk és nagyon szeretgetjük egymást. Ez jó ötletnek találta. Mivel a melleim már lassan 4 napja le voltak ragasztva elkezdtem azon agyalni, hogy ezt meddig “egészséges” folytatni így? Mikor kell levenni a tapaszt? Ha együtt raktuk fel, akkor együtt is kellene leszedni? De ha együtt szedjük le, akkor mi van, ha azt hiszi, hogy lehet újra cicizni? Mi van, ha azt hiszi, hogy ez csak egy átmenet és csak azért ilyen elfogadó, mert abban a hitben él, hogy visszakapja a ciciket? Rengeteg minden forgott a fejemben és azon izgultam, hogy a lehető legkevesebb kárt okozzam a kis lelkének. Végül arra jutottam, hogy leveszem a tapaszokat, de nem fogok előle bujkálni, mert nem szeretnék neki hazudni. Egyik reggel meséltem neki, hogy nagyon szúrt már a sebtapasz és levettem a cicimről, de még nem az igazi. Kérdeztem, hogy szeretné-e megnézni és mondta, hogy igen. Adott nekik 1-1 puszit és ment is játszani. Nem foglalkoztatta különösebben és úgy gondoltam, hogy picit lehet már én görcsölök rá erre az egészre és nekem fontosabb volt már a szopi, mint neki.

Az éjszakáink és az esti altatások sem lettek könnyebbek az idő múlásával. Rájött, hogy válogathat köztem és az apja között, hogy kivel alszik és élt is ezzel a lehetőségével kb 10 percenként. Van, hogy kevesebbet csacsogunk, van hogy többet, azóta is próbálkozik az éhes vagyok, szomjas vagyok probléma körök felhozatalával, de nem örülnék neki, ha ez be lenne vezetve, így egy fél pohár vízzel szoktam pontot tenni a végére. Az éjszakai kelésekkel bajban vagyok, mert nem tudom megnyugtatni sehogy sem. Már írtam, hogy ő nem az a típus, akihez ilyenkor hozzá lehet szólni vagy meg lehet ölelni vagy bármi, így míg eddig szopival azonnal aludtunk tovább, most 10 perceket is képes végig kiabálni úgy, hogy ő sem igazán tudja, hogy mi a baja. Arra rájöttem, hogy álmodik és általában azzal kapcsolatban sír, mert sokszor panaszkodik arra, hogy M elvette a játékát, egy kisfiú ellökte, vagy kirándulni akar menni most és társaik. Azon az alkalmon kívül még kétszer készítettem neki feleslegesen kakaót, amit azóta sem ajánlottam fel neki, mert így nem az igazi. A sírások maguktól random maradnak abba általában a mellkasomhoz szorosan odabújva. Miután átkerül a mi ágyunkba többször ellenőrzi, hogy ott vagyok-e, közelebb jön, odahúzódik hozzám, megsimogat majd elfordul. Véletlenszerű, hogy átalussza-e az éjszakát vagy sem, így nem tudom kijelenteni, hogy többet alszom mint korábban, sőt a sírások miatt kicsit nehezebb is, mert nem tudom őt sehogy megnyugtatni. Abban bízok, hogy ez ilyen átmeneti időszak és azon kívül, hogy mellette vagyok mást nem is kell tennem.

Egyszer sem kérte azóta a cicit szopi miatt és ha meglátja, csak szeretne nekik puszit adni és megy is tovább. Soha nem hoztam fel neki, hogy a kisbabának kell a cici a pocakomban, nem is említettem neki ezt, mert nem szerettem volna, ha azt érezné, hogy a kicsi kitúrta őt. Magam miatt volt rossz a szoptatás már és ezt így is kommunikáltam le felé. Úgy érzem nem hazudtam neki és ő is látta, hogy tényleg megpróbáltunk mindent előtte, hogy jó legyen mindkettőnknek, de nem ment. Igyekszem arra figyelni, hogy esténként ő vegyen fel egy pozíciót, ami számára megfelelő és úgy tudjon elaludni. Volt olyan, hogy teljesen ráfeküdt a felső testemre és úgy kellett lefejtenem magamról, mikor ki szerettem volna tőle jönni. Engedtem, és adtam neki időt arra, hogy megtalálja azt az elalvási módot, ami számára megfelelő. Most észre vettem, hogy minden este az utolsó mondata az, hogy elfáradtam, vagy álmos vagyok vagy aludni szeretnék. Érzem azt, hogy neki fontos, hogy beszélgessünk elalvás előtt és nagyon hálás vagyok, hogy M-t ez egyáltalán nem zavarja, és képes úgy elaludni, hogy mi lent beszélgetünk alatta. Észre vettem, hogy ha rászólok K-ra, hogy halkabban, mert M szeretne aludni, onnantól M is többször leszól, hogy csöndet kér. Ha viszont nem szólok rá K-ra és ezzel nem hívom fel M figyelmét arra, hogy hangosak vagyunk, akkor nincs gond. Nekem is meg kell tanulnom most így elaltatni őket és el kell fogadnom, ha ez néhanapján nem olyan egyszerű.

Amit tanácsolni tudok, hogy jól gondoljátok át, hogy valóban szeretnétek-e az elválasztást Ti kezdeményezni és mindezt úgy tegyétek, hogy tudatában vagytok annak, hogy nem biztos, hogy könnyebb lesz utána és ezt el is fogadjátok. Nem haragudhattok a babátokra azért, ha ő nehezebben engedi el a szopizást, mint más babája és ha engeditek a saját ritmusukban követni az eseményeket, ha mindent előre megbeszéltek, átbeszéltek és megéltek, talán könnyebb lesz mindkettőtöknek. Ne dühből, ne meggondolatlanul és ne egy nagyon fáradt nap után hirtelen kezdjetek neki, mert ezt a folyamatot meg kell tisztelni annyival, hogy megtervezzük, mint egy esküvőt, csak ez más. Ami még fontos lehet, hogy a testi kontaktusra innentől kezdve tudatosan érdemes figyelni, hogy meglegyen a napi adag és senki ne szenvedjen hiányt az ölelésekből 🙂 Ha nektek is van hasonló történetetek, akkor szívesen olvasnám, hogy nálatok hogyan alakultak a dolgok.

A képen kb 10 naposan szopizik <3

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük